A következő fogás Bodnár János, somogytarnóci horgásszal történt. Sorai annyira őszinte érzelmeket tükröztek, hogy úgy döntöttem, minden változtatás nélkül, egy az egyben bemásolom Nektek:

 

"A szerelék a következő: a bot Power Catcher speciál carp 3,6-os 3-lbs, a zsinór 0,14-es fonott a márkáját nem tudom, a horog 1-es Owner. A csali pedig, mivel én amúrt szerettem volna fogni, kettő szem vaníliás kötözött kukorica és egy közepes méretü ízesített techno pufi. Az úszó 5gr-os gömbólommal, 10-cmre egymástól 6 db. A hely Somogytarnóca 2-es horgásztó (1996. óta a horgász egyesület elnöke vagyok)

A nagy semmi után, mivel már délután négy óra óta lent ültem a helyemen az úszóm lassított felvétel szerűen dőlni kezdett, vissza váltottam a nyelető féket és bevágtam. Egy pillanat múlva az orsóm elkezdett visítani a nagy sebességtől, másodperceken belül (a nagy hal )úgy hatvan -hetven métert eltávolodott tőlem. A bot és az orsó tökéletesen dolgozott, a bot perecbe hajolva a remegő kezemben, itt lelassított és irányt változtatott jobbra. Az időt nem tudom de sacc kb. 10 perc után part közelbe húztam és jött a meglepetés, mert addig meg sem mutatta magát: ez egy Harcsa és nagy és én fogtam és a vágóhorog a szákban van mögöttem 4 méterre. De sikerült elő vennem, kihúznom, és a harcsa kopoltyú nyílásába beakasztani és partra húzni. Rögtön körbe kiabáltam és telefonáltam az unokámnak a hírrel. Ez a legnagyobb halam amit fogtam és remélem lessz még nagyobb is. Bocsánat mert elkapott az emlék heve igy kicsit hosszabban írtam le a dolgokat. "
Kedves János! Igen, éreztem a soraidon, hogy szinte a vízparton ülsz, mikor írod! Én mindenesetre átéltem a helyzetet, köszönet érte Neked!
Kívánom, hogy rengeteg hasonló méretű halat vezess még a haltartóba! Szívből gratulálok! Görbüljön!
Image
Egy 15 kg-os harcsa, és elejtője